Milyen szót? Projekt Gimi: Prostiktív hiányérzet

Prostiktív hiányérzet

Akkor most írok valami szépet az előadásról, mert „mind elkurvulunk egy szép napon.” Majd átgondolom még egyszer és rájövök, hogy nem, nem ez a nap lesz az. A darab egésze tabukat döntöget, úgymint a tanár-diák kapcsolat és a prostitúció sokrétű ábrázolása. Az szerencsére látszik a darabból, hogy sem a játszók, sem a rendezők nem érintettek ebben a témában személyesen, ám azt a kicsi szegletét, amit be akartak mutatni, nagyon jól sikerül megragadniuk. Inkább statisztikákból dolgoztak, mintsem tapasztalatból, és ezért kicsit lazábbra is vették a dolgot. Szerencsére nem egy nagyon sötét és borzalmas világot ábrázoltak, hanem azt, ahogy a nagyszülő mesél az unokájának nem éppen egyszerű életéről, és mindezt jól kompenzálták a humorral.

A kezdő kép egy csapat játszó, akik körben ülve masszírozzák egymást. Persze, sok mindenre lehet asszociálni ebből a képből, mégsem éreztem azt, hogy kellőképpen megadta volna a kezdő lökést az előadásnak. A játszók többnyire szépen, érthetően és hangosan beszéltek, ezzel nem is volt baj, ám többször is előfordult, hogy a közönség nevetése alatt is folytatták a darabot, nem várták ki, hogy elcsendesedjenek, így pedig elvesztek mondatok, amit nagyon sajnáltam.

Mindenkinek megvan a maga története, mind tele vagyunk hol vicces, hol kevésbé szórakoztató sztorikkal életünk eseményeiről, véletlenszerű történéseiről. Mi egy nagyszülő történetét hallhattuk, ahogy unokájának mesél fiatalságáról. Többek között ezért sem értettem a darabot elindító részt, ahol ugyanez a játszó mint színjátszó szervezkedik, rendezkedik, hogy neki pontosan 80 emberre van szüksége ahhoz, hogy el tudja kezdeni. Ez a rész teljesen fölösleges, nem tesz hozzá az előadás egészéhez és nem is segít ráhangolódni, kicsit azt éreztem, hogy kilóg a sorból.

Tetszett, ahogy beledolgozták a köztudatban lévő dolgokat, hogy a szóban forgó pasinak csillog a bőre, akárcsak a Twilight-filmek vámpírjainak, vagy hogy a tanár úr amolyan borostás, kockás inges fazon. Az über vs. taxi dolog behozása is ötletes volt, főleg hogy a fiúk, mint taxisok, sárga pólóba bújtak. Kelléket alig használt a darab, de rendkívül jók voltak az öltözékkel való jelzések.

Kicsit sok volt számomra a szexuális utalás és a vicceskedések, amik néha már átmentek kínosba. Főleg a legvégén, amikor jobb szó híján szinte orgiába átcsapó fetrengés tört ki a színpadon, amit aztán szerencsére humorral megtöltve átfordítottak éneklésbe. Nagy kő esett le a szívemről, mégiscsak diákszínjátszó találkozón vagyunk. Kicsit felemás érzésem volt a történetek alatt: volt, hogy úgy éreztem, ezt nézném még akár másfél órán keresztül is, máskor meg könyörögtem, hogy legyen már vége ennek az egésznek.

Mindezek mellett a történetek nagyon jól ki voltak dolgozva, megjelenítve és a fő száltól sem kanyarodtunk el nagyon. A telefonnal való hercehurca pedig különösen tetszett. Tudott újat hozni, amikor már nagyon beleültem volna a darabba. Szabadságot adott a nézőnek, hogy az előadás vége nyitott maradt, így mindenki úgy gondolja tovább a történetet, ahogy ő akarja.

Hetesi Júlia