Janus Gimi: APAKOMPLEX

Apakomplex

Mai napig fontos közéleti kérdést dolgoz fel a Janus csoportja. Hogyan állunk a migránsokhoz, ehhez a megosztó helyzethez, amivel szemben igazából tehetetlenek vagyunk? Kinek milyen ötletei vannak a probléma megoldására, kinek adunk igazat, kire hallgatunk, hogy próbáljuk megvédeni magunkat?

Nagyon sokan, sokféle műfajban feldolgozták már ezt a témát. Személy szerint nagyon sok olyan slam poetry szöveget hallottam, ami a rasszizmus, a kirekesztés, vagy mostanában a migráció kérdésével foglalkozik és igazából egyik sem tudott valós választ adni. Egyik sem mondja meg, hogy mit kéne tenni, hogyan lehetne orvosolni ezt a helyzetet. Általában csak azt mondják el, amit mindenki tud: miszerint mindenki zacskót húz a fejére, vagy a földbe dugja, kinek, mi. Aztán: azt is látjuk, hogy kedves vezetőink képtelenek megoldani ezt a problémát, sőt, mi több, igyekeznek rettegésben és kétségek közt tartani minket. A darab ezt mind jól bemutatta, ám újat nem tudott sajnos mutatni.

Szerencsére nagyon sok pontban dicsérendő az előadás: A cselló szerepe nagyon sokat hozzátett a hangulat megfestéséhez. Jó helyen volt, segített beleélni magunkat a helyzetbe, nem volt kirívó. Az ének is nagyon jól illeszkedett ebbe az egészbe.

A Magyarországról beszélő idegenvezető jelenete egyszerre volt vicces és elszomorító.

A politikus megjelenítése… igen. Hát, szóval… igen. Értitek.

Szórakoztató volt a szinte már mániákus srác, aki látszólag teljesen logikusan felépített számításait próbálja lenyomni a torkunkon. Mindenbe belemagyaráz dolgokat, összefüggéseket keres. Egyik példája: bevándorló – ellenálló – mindegyik lóval végződik, tehát a bevándorló ellenálló. Kicsit a társadalmunk görbe tükre.

Nagyon frappáns volt a kellékhasználat, tetszett, ahogy a kék zacskók és a pet palackok végig szerepet kaptak a darabban, ilyen vagy olyan formában. Különösen tetszett, ahogyan a halál ábrázolásra került, nem a szokványos diákszínjátszós hattyú-halála jelent meg, hanem a képzeletünkre bízta.

A bomba egy kicsit fájó pont volt, mint a faviccek, de persze az ötlet maga nem rossz és jó az átkötés is vele, de azért ezen még lehetne gondolkozni.

A kislány szövegét mondó játszó számomra hiteltelen volt. Egyik lábáról a másikra állt és semmilyen érzelmet nem fejezett ki az előadása. Ezen kívül pedig sokszor volt sajnos halk a megszólalás, így valószínűleg értékes mondatok vesztek el.

Persze, értem, hogy „a körülmények áldozatai vagyunk”, ám azt sajnálom, hogy a darabból végső soron nem derül ki, hogy a játszók hogyan állnak ehhez a témához.

Hetesi Júlia