„Karma
is a bitch”
Jozifek Zsófi
„Én vagyok a falu rossza egyedül, csak nékem
hegedül a vén cigány. Ha nincsen pénzem, iszom hitelre, enyém a legszebb lány
szerelme!” – ezekkel a sorokkal indul a barcsi A Falu Rossza című
diákszínjátszó előadás. Pontosabban ezekkel a sorokkal indul, mielőtt még
elindulna – a nézősereg az ajtón való belépés előtt hallgatja meg a Tóth Edétől
származó idézetet.
Ha jártunk már
diákszínjátszó találkozón, akkor szinte biztos, hogy láttunk már középiskolások
által adaptált falu-rosszát. A népszínműként aposztrofált darabbal én eddig
legtöbbször a falusi élet paródiájaként találkoztam, gyakorta Tóth Ede eredeti
szövegeinek megtartásával, a karakterek elnagyolásán keresztüli, helyzetkomikumokra
építő szerkezeti megoldásokkal tarkítva.
Ehhez képest az
Ákli Krisztián által rendezett előadás a kisvárosi, többségében nehéz sorsú
fiatalok élethelyzetét állítja középpontba. Semmiképp sem tudnék elfogulatlanul
írni a produkcióról, hiszen év elején még én is részt vettem olykor a munkában.
Ugyanis a most játszott előadással párhuzamosan egy dokumentumfilm is készül a
szereplőkkel. Személyes meglátásom szerint a témaválasztás és a napjainkba
átemelt történeti szál miatt, valamint annak a munkamódszernek köszönhetően,
ahogyan Krisztián a középiskolásokkal dolgozott az év során, az identitás
kérdéskörével foglalkozó előadássá emelte a munkát. Ki vagyok én? És ki nem
vagyok? „Majd megtudod, hogy ki vagyok én, és Te ki vagy.” – az előadás ezt az
egy mondatot tartotta meg az eredeti darabból, és kívülállóként is úgy érzem,
leginkább erről fogok elgondolkodni később.
Nézőként az első
pillanattól kezdődően megfogalmazódik bennem a kérdés: kik ezek a srácok? És
foglalkoztat, az előadás előrehaladtával egyre inkább arra vagyok kíváncsi: mi
az, amit még bevállalnak, és mi az, amit már nem. Hiszen magukat mutatják meg,
a saját világukból hozzák be a karaktereket, a dalokat, a szövegeket. Nagyon
őszinték, a megfogalmazások pontosak, és mindenki annyit játszik, amennyit
hitelesen meg tud mutatni. Azt hiszem, ráadásul ez egy olyan világ, aminek a
szabályai a legtöbbünk számára nagyon kevéssé ismertek, és talán a kelleténél
sokkal kevesebbet is gondolkodunk róluk. Talán majd ezután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése